SZEG ARCHITECTS

2017. július 3., hétfő

Szigligeti ház

      E munka Szigligetre, Szigligethez szól, s az Óvár alatti erdős rész akácos bozótjából alakít ki kies nyaraló teret és házat egy kedves házaspárnak és gyermekeiknek. Aki ismeri Szigligetet, tudja, hogy változatos dombos hegyes vidék, hol a fák között s szőlők fölött itt ott lopva, itt ott tisztán s szertenézve lehet látni a Balaton kék-zöld-azúr-opál vizét.


Szigliget Óvár

      A tó és környező domborzatai a földtörténeti középkorban, a mezozoikumban lerakódott üledékes kőzeteken, pannon mészkövön jöttek létre. Későbbi vulkanikus tevékenység során alakultak ki szeretett északi part menti szőlőhegyeink, melynek feltörő magmájából, hamujából megkeményedve jöttek létre andezit és bazaltkúpjaink, többek közt a Badacsony és Szigliget is. Ezen egykori vulkánok mára már csak tanúi a kezdeti 700-1200 fokos lávakitöréseknek, melyeknek kb. 40 m vastag anyagába véstük bele a házat.
      Az épület "belül nagyobb, mint kívül". A hegy lejtéséből adódik, hogy az utca felől az eresz, a bokánknál van, míg a Balaton felé 2 emeletnyi magasságot és szép kilátást tudtunk biztosítani. A ház hagyományos tömegű. Kis zamatot adtunk neki a lépcsőház "ablaktüskéjével", ahonnan szép kilátás nyílik a közeli kis templomra. Törekedtünk a hagyományos tájolásra, tömegre, azonban a ház anyagaiban, szellősségében, belső alakításában mai, napfényes, világos. A tető kissé szigorú, a helyi bazaltot, és bazalttufát idézi színében. Ezt a szigorúságot majd a világos vakolat és az ablakok oldják, a helyi növényzettel.


 A telek, ahol építkezünk

 

I. skicc


II. rajz




 

Látványtervek







és a valóság.


 2017.július


Tervezők:   Építészet : Szilágyi Szabolcs, munkatárs : Szabó János 
                                     (SZEG Építészműhely)
                        Statika: Ionescu Cludius  
           Épületgépészet: Balla Júlia               É-GÉTI Tervezési Bt. 
      Épületvillamosság: Sápi József              Orfireusz   Kft.
      Generálkivitelezés: Epres Róbert
                            Fotó: Szilágyi-Kiss hajnalka

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése