(A Paksi Szentlélek Római Katolikus Templom
felújításának tervezése)
2017-2018
„Evezz a mélyre, és vessétek
ki hálóitokat fogásra! Simon így felelt: Mester, egész éjszaka fáradtunk ugyan,
és semmit sem fogtunk, de a te szavadra mégis kivetem a hálókat. S amikor ezt
megtették, olyan nagy tömeg halat kerítettek be, hogy szakadoztak a hálóik;
ezért intettek társaiknak, akik a másik hajóban voltak, hogy jöjjenek és
segítsenek nekik. Azok pedig odamentek, és annyira megtöltötték mind a két
hajót, hogy majdnem elsüllyedtek. Simon Péter ezt látva leborult Jézus lába
elé, és így szólt: Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram! A halfogás
miatt ugyanis nagy félelem fogta el őt és azokat, akik vele voltak és
segítettek; de ugyanígy Jakabot és Jánost, a Zebedeus fiait is, akik társai
voltak Simonnak. Jézus akkor így szólt Simonhoz: Ne félj, ezen túl emberhalász
leszel! Erre kivonták a hajókat a partra, és mindent otthagyva követték őt.”(Lukács
5,1-11)
Ez a hajó sokáig ott állt
elhagyatva a parton, amikor is 1990-ben a Duna mellett Pakson, egy emberhalász
Makovecz Imre lelket lehelt belé, hogy újra „vízre” lehessen bocsátani.
Elkészült az új palánkozás, az új 36 m hosszú „árboc”. Egyformán volt benne
helye a legénységnek, a kapitánynak és a potyautasoknak is. Isten és az ács
senkit és semmit sem felejtett ki belőle, amire akkor a nagy „halászathoz”
szükség lehetett. Végül az ács úgy döntött, hogy nem zárja be teljesen a hajót,
még akkor sem, ha az sokszor üresen ringott a „tengeren” és készített egy
ablakot Isten számára.
Ez az ablak a legnagyobb, itt beáramlik
a fény és, a meleg. Az Isten és az ács tudta, hogy vihar esetén az ima ezen az
ablakon keresztül válik könyörgéssé, segítséggé és hálává, ez lesz az áttörés,
ahol a Teremtő elkaphatja a jajveszékelőt és biztonságos szigetre emelheti.
Isten azt is tudta, hogy az ács, az ablak megépítésével nagy terhet vett a
vállára, mert ugyanezen az ablakon a hideg, a meg-nemértés, a viszály, a
közöny, vagy az irigység is beömölhet a bárkába, amit a legénységnek majd el
kell tudnia viselni és meg kell szüntetni. 1990-ben megkondult a harang, a hajó
megtelt a hittel, reménységgel, a legénységgel és a kapitány is a kormányhoz
állt. A bárka elindult hosszú útjára „halászatra”, emberhalászatra.
A „ács” Makovecz Imre sok mindenben
kapott segítséget, útmutatást Istentől, azonban a földi feltételek sokszor nem kedveztek
a hajónak. A lelkes legénység megfogyatkozott, hitét összefogását elvesztette,
nem akart már halászni. Sorra váltották egymást a kapitányok is. Sokan akarták
erejükön felül kisajátítani a hajó kormányzását, válogatni a legénységből, vagy
kitenni a potyautasokat, azonban a hajó túl nagy és nehéz volt ahhoz, hogy egy
valaki kormányozza, vagy javítsa.
A korosodó hajót vizsgálgatták,
méregették egyetemeken, leírták, hogy miért üres, vagy miért ereszt a héjazata,
akadt, aki azt állította rossz volt az ács, más a kapitányt, a legénységet
marasztalta el. Volt, aki egyenesen az Istent tette felelőssé a terhekért.
Odamentek megnézték, majd hosszú és részletes lajstromot írtak a hibákról,
próbáltak rá jogszabályokat faragni, hogyan és miként kéne újra vízre bocsátani.
Van, aki dísznek nézte és múzeumba szánta volna, s volt, aki a bárka
kritizálásáért várta a dicséretet. Azonban a javítás, a folyamatos használat, a
felelősségteljes kapitány és a lelkes legénység továbbra is váratott magára.
Közben a palánkozás kiszáradt, az eresztékek megnyíltak a tenger beömlött.
Végül az ablak, Isten ablaka is megadta
magát és beömlött a víz, a hideg és a reményveszettség is. Reggelente nagy
tócsákban gyűlt össze az aljzaton. A régi századnyi legénységből már csak
néhányan próbálták orvosolni a bajt, dugarozták a palánkozást, tömítették a
réseket. Kiáltottak segítségért, az Istenért és az ácsért, aki közben megfáradt
letette a „vésőt” és Istenhez ment.
Most a bárka ott áll, használja a
megmaradt legénység, ring a „tengeren”, de kevés „halat” fognak vele. Közel 30
évvel a „bárka” megszületése után végül a vizsgálók, a jogalkotók és a
megmaradt legénység úgy döntöttek, hogy új építőket keresnek és felújítják a
hajót. A bárka megtelt reménnyel, munkával és néhány építővel. Most még a "kikötőben áll" de várja a legénységet, az összefogást és az építést, építést testben és lélekben, hogy újra kifuthasson a "tengerre". A végén közösen kell majd vízre bocsátani a bárkát,
hogy a harangok megkondulhassanak és Isten ablakán újra betörjön a fény és a
meleg.
A beömlő víz kint...
és bent.
a lyukas ablak
elhagyatott
fedélzet
megnyílt
eresztékek
Az enyésző
vízvető („habléc”)
A „hajó”
ablakai az ég felé
Maga a „bárka”
A vízpróba
13 m magasból
A
„legénység”
A „hajó”
javítandó részei
Amit az „ácsok” kitaláltak
Védangyalok régi-új helye
A bordázat
Az "árboc"
Égbolt a belső kupolákon
A templomtér
Az oltár
A sekrestye
A közösségi tér a galériával
Az új gyóntatófülke
A „légző” és vízelvezető rendszer
Egy szellőző a "bárkán"
A „vitorlák”
Horizonton
A kapu
Isten ablaka, ahogyan látjuk
…és ahogyan Ő látja
A bejárat nyitva
Indulásra
készen
Építttetők: Paksi Római Katolikus Plébánia, Pécsi Egyházmegye
Tervezők: Makovecz Imre + és egykori legénysége
Felújítók:
Mercz Mária , Bognárné Bódis Fruzsina, Kanta Henrietta Szepesi Ákos, Rüll
Tamás, Zacher Viktor, Vidovics Réka, Albert Farkas, Pétery Tamás, Dr. Stocker György, Mantuano Tamás, Szalóky László, Sándor Dávid,
Decsi György, Dr. Király Béla,
Csernik József,
Materny Károly, Kovács Nagy Orsolya,
Csernik József,
Materny Károly, Kovács Nagy Orsolya,
Szilágyi Szabolcs építész,belsőépítész felelős tervező
Írta:
Szilágyi Szabolcs építész, belsőépítész felelős tervező
Fotó: Szepesi Ákos, Kanta Henrietta,
Szilágyi Szabolcs
Budapest
2018.05.10.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése