SZEG ARCHITECTS

2023. január 30., hétfő

Biai Református Általános Iskola építészeti koncepció tervpályázata

Az inspiráció e monumentális épületkomplexum tervezésénél az erdélyi szász és székely kerített, erődtemplomok voltak, mint Prázsmár.

E barcasági evangélikus templomerőd 1218 és 1480 között épület fel egy kis templommagból . E kívül fehér kő-tégla-fa erődítmény gyűrű, -amely a város lakóit védte a betörő oszmán török és más fosztogatóktól, az ember fölé magasodva bevehetetlen, átfoghatatlan, - a kisvároshoz képest gigászi tömegként nehezedik ránk falmagasságával, beláthatatlan külső ívével, - mely még bizonytalanabbá teszi az „ostromlót”,- belülről rózsakertekkel, kicsi,- de takaros lakóegységekkel, műhelyekkel, szalonnakamrákkal, családonkénti terménytárolóval, csobogó forrásvízzel és magával az Igével várja az ide békével betérőt.

A templomról egy bevésődő élmény: Szinte, mint a tű fokán, szűk lépcsőjáróról belépve a nyolcszög alaprajzú toronyba, egy 5-6m- belső átmérőjű 2 m falvastagságú kürtő tárul elénk, melyben a minimum 20/ 25 cm -es 6-8 m-es csont kemény évszázados tölgyfa lépcsőzet úgy cikázik fel 40 m magasra légiesen, mint egy szál borostyán. Ennek a több száz tonnás fa szerkezetnek nem érezzük a súlyát a falakhoz, a felfelé áramló szélhez , a gerendával hálózott kürtőszerű tágas térhez képest. S a torony egyik talpgerendáján fent az ácsok bevéste 1443 -as gótbetűs dátum…



Ezen fizikai erősségnek a magját, szellemi, lelki, valóját, békéjét, a mögötte rejlő munkát, tudást összefogást, kitartást és hitet próbáltuk beletömöríteni a pályázati kiírás szerinti épületfunkciókba és az ebből születő tektonikus épületcsoportba. A tervezéshez az élményt és a motivációt a templomerőd térisége, a zegzugos, de praktikus, egyben védelmező tároló és közösségi helyiségei, művészi és egyben funkcionális szakrális, de mindennapi belső világa, meszelt puritánsága békessége, otthonossága adta.

Az általunk tervezett iskolának is feladata az érték megőrzése, épen tartása az innováció és a generációk egymáshoz szelídítése, összehangolása és dinamikus kreatív okos, és ami talán a legfontosabb kooperatív, közösségi és felelős felnőtté nevelése. A tervezett épület szándékunk szerint nem csak pusztán egy minden kortárs technológiai és téri lehetőséggel felruházott anyagi érték, egyre deszakralizálódó világunkban, hanem alma matere a térség diákjainak, a 21. század világi harcterén, ahova szívesen térnek vissza tanáraikhoz, barátaikhoz, tudásért, tapasztalatért, hitért, élményért vagy a szerelemkért, emlékért, imáért.






Funkciók kialakítása, kapcsolódása közekedési koncepció

Az épületkomplexum egy szakralitásból és gyerekkorból elinduló gyűrű. mely a kápolna (1.) otthonosságával bevezet minket a tanulás rendszerességébe, a kísérletezés biztonságába, a műhelymunka kemény de gyümölcsöző fáradtságába, a sportolás kizökkentő mozgalmasságába és a művészet adta lelki szellemi „megpihenésbe”. Ennek megfelelően kissé falusi portát idéző bejárat „barbakán” (13.) a csűrszerű kápolnával (1.), fokozatosan alakul át a tudást rendszerező „fakkos” középkaréjjá a balszárnyban- középen az ennek ünnepélyességet- és mind kifelé (a szülők felé) mind befelé (egymás felé) bemutató és találkozóhelyet nyújtó aulával, könyvtárral és díszteremmel, ami egyben színházi tér is. (10.)





A díszterem és aula épületének teraszáról lehet szétnézni az iskola belső udvarába, itt az időt jelző és a támpontot jelentő torony (15.).




A balszárny alapja egy „hagyományos” felépítésű „iskolagépezet”, -elején a gazdasági épülettel (12. ) és a kétszintes, könyvtáras tanári szobával tanári és a tantermek „közti tanár-diák-szülő „ terekkel a „kiscsoportos” épület (11.) , majd az aulán és a díszterem folyosóin átkelve (10.) magába, a rendszerben kiosztott tantermekkel szegélyezett 4 m széles középfolyosón beérünk a tanépületbe (9.) .





A hagyományosan kezdődő balszárny végén a vakítóan világos és fehér „feketebárány” a műhelyház „werkstatt” (8. épület) vár minket, a Bauhaus műhelyei ihlette összenyitható, kiállításra raktározásra és műhelymunkára egyaránt alkalmas technika és rajztermekkel, mely végén, - fokán kiállítás és uzsonnázó hely nyílik a tóra és a jobbszárny sportpályáira. (7.)




A HETEDIK Te magad légy! A sportpályán mindenki maga lehet kieresztheti a fáradhatatlan „gőzt”. A jobb szárny a „Te magad légy” karéja. Itt az iskola közbeni, utáni, mozgásos, szabadidő eltöltős, táplálkozós, tányércsörömpölős, gyerekzsivajos terek láncolata húzódik. A sportpályák, (melyek kontrolpontjai az iskolakörfutóknak) közvetlen összeköttetésben vannak a hatalmas testnevelés teremmel (5. épület) mely az összes kiírt funkciót egy központi lelátóval teszi küzdő-szurkolótérré. Az épület nem kis gépészeti, elektromos. szellőztető és generátor szerkezetei, gépei, kalorikus súlypontja ezen a területen, a 6. számú üzemi épületben, testnevelés épületbe (5.) és az ebédlő épületében (4.) helyezhetők el, hol talajszinten, hol „padláson”, tető közeli terekben.

A sportpályák és a testnevelésterem közé ékelődik be a személyzeti-takarító-kertészeti és karbantartó üzemi épület (6.) , mely mind a külső szolgálati út, mind a belső kert fellé nyit garázst, akár szállító furgonnak, akár kerti gépnek, kistraktornak, a fent írt gépészeti helyiségeken kívül. Ez az épület az ehhez tartozó javítóműhelyt, raktárat és vizesblokkokat és a program szerinti gépészeti és elektromos helyiséget is magába foglalja.

A napi ebédet mindenki az ebédlőben (4.) költheti el, mely egy ünnepélyes, de hangulatos-otthonos üzem, testközeli kopásálló burkolatokkal, kemény saválló felületekkel (CrNi lemezekkel, beton, gress és műanyag) és „csak” nézhető élményt jelentő magasabban lévő festett belsőépítészeti elemekkel, pl. a nagyított – vörösfenyő erezetes felső homlokfallal és a figyelmeztető 1,6m átmérőjű nagyórával. Itt 150- 200 ember simán ehet egyszerre, lent 130, fent a galérián a nagyok és a későn odaérők 70-es lélekszámmal, az ablaki bárszékekhez is odaülve. Az ebédlő épületében van a kiírás szerinti büfé, ami szándékunk szerint nem lehetett túl kényelmes az ebédlő javára ott a bejárat és szélfogó közelében. (Ne nassal -és ne hosszan töltsék itt az időt hideg étellel a gyerekek), Csak szinte a „veszek, viszek” funkciót tartottuk szem előtt. Az ebédlő és a testnevelés terem közé ékelődik be a program szerinti egészségügyi és elsősegély helyiségcsoport (piros mezővel jelölt, ami a fent említett épületekből , a kertből is könnyen elérhető, a kerten keresztül pedig a többi épületből.


Ha kijövünk az étkező komplexumból még van egy, -az ebédlő és a szolgálati lakások közé beszorított- fedett nyitott szín (3.), ami pont az uzsonnázók a reggeli „nem akarok még bemenni” gyerekek számára lett kitalálva, valamint a szolgálati lakásban lakók is ide járhatnak ki a tanítási idő előtt-után, mint egyfajta teraszra.

Itt a jobbszárny -60cm kert és terep szintjéről egy rámpán ismét a balszárny +- 0, 00 szintmagasságán vagyunk és a szolgálati lakásos házak (2.) területén. A lakások építve, kissé családi, vagy tornácos parasztház 21. századi formáját mutatják, a két db nettó 50 négyzetméter belterű, tükörszimmetrikus földszinti lakással és az ezekhez tartozó hálószobás kb. 30 négyzetméteres tetőtérrel. Mindkét lakás mellékfunkciói a diákos terekre néznek a hangokat és a tekinteteket lehetőség szerint elhatárolva, kivéve a konyhát. A hálók és nappali a diákos terektől, a kamral és a kis fürdőszobák által elhatárolódnak az iskola hangjától és ebből kifelé néznek. A 2.számú, szolgálati lakások pozícióját a jó, megközelíthetőség, (gyalog, vagy kocsival) a gyors munkába érés, a zavartalan távozás az ebédlő és a kápolna közelsége határozta meg.

Az iskola két szintes rendszere alapvetőan alsó és felső tagozatos diákok alsó és emeleti szintre csoportosítását támogatja. Míg az alsó szint a megismerés kezdés, személyes fejlesztés és a kezdeti problémák leküzdésének színtere, addig a felső szint, már a magabiztosabb tanulási és társas tapasztalatokkal bíró diákok világa. Az emeleti puffer zónákban, vagy a gazdasági épület tetőterében klubhelyiség, csoportos beszélgetős terek alakíthatók ki. (innen sincsenek kizárva sem a kicsik, sem a tanárok, sem a mozgásukban korlátozottak.)

Visszaértünk az kápolnába (1.), ami inkább kis templom. Kulcs része a komplexumnak, a nap, vagy hét kezdetét és végét szolgálja, a csenddel a gondolkodással az énekkel, imával. Lelki felkészülés és a hálaadás helye. Míg a balszárny fizikai-, addig a jobbszárny lelki portával nyitja az iskolát.....


Kert - és tájépítészet

Maga a létesítmény vár vagy város a városban, azonban sem tájtól, sem a magyar-német (sváb) múltú városszerveződéstől, nyeregtetős építészettől nem találtuk idegennek. Törekedtünk arra, hogy az utca, város felől, ne egy monumentális „tangép” várja az iskolásokat, de érezhető legyen a rend, a védelem a szabály és az iskola, mint intézmény romantikája is.

A fenti „tárgyak”-házak, tantárgyak közti átjárhatóságot, a hatalmas ösvényekkel átszőtt kert tölti fel napfénnyel, illattal, víz- és térélménnyel gyerekzsivajjal szünettel és az órára siettető és a bástyát, vésetet jelentő óratoronnyal.

Az egész iskola, összes területe, műhelye, sportpályája, közösségi- és személyes terei, szociális kisegítő, fejlesztő és elsősegély helységei, búvóhelyei, kilátói, lelátói, étkező és szabadidő terei, művészeti -gyakorló terei bejárhatók mozgáskorlátozottak által. A napi szükséges és kötelező tanulmányok végzéséhez, az általános közösségi léthez az iskola területén nem szükséges liftet használniuk sem mozgáskorlátozott sem ilyen hátránnyal nem küzdő diáknak vagy tanárnak. A terven a mozgáskorlátozottak által közlekedhető terület zölddel jelölt. Az iskolához tartozik 5 db kerekes „tolókocsit” is befogadni képes lift, amelyeket közlekedési stratégiai pontokon helyeztünk el. Ezek: lépcsőházak mellet épületek találkozásánál, könyvtár , vagy díszterem- aula- színház mellet, vagy a tornateremnél - ahol a földszintről, a legfelső lelátószintig el lehet jutni-, vagy a kápolnában, ahol a karzaton, csak kezüket, vagy csak a lábukat használók is tudnak zenei hangversenyt adni. A liftek a terven almazöld színűek.



A tanárok, a diákok, az iskola személyzetének útjai, a mindennapi munkában keresztezik egymást megismerik, majd ismerik egymás munkáját. A funkcionális egységekben, ahol diák és tanuló napi folyamatossággal találkozik láncszerű és nyitott kapcsolatban állnak a szülő és tanár által időszakosan használt terekkel, a fejlesztő, kisegítő vagy kríziskezelő helyiségekkel. Ezek a helyiségek az arra nem hivatottak számára könnyen és zavarásmentesen, zavartalanul elkerülhetők. A teljes területet kavicsos utakkal hálóztuk át, levélszerűen, melyek célirányosan, vagy kisebb ívekben tartanak céltól célig. A „levél” közepén van egy mai formában megfogalmazott kút, kissé a toszkán kerengők, vagy reneszánsz kertek mintájára. (Frissít, nyugtat, találkoztat).



A kert telepíthető öntözőrendszerrel, napelemes világítással, de főként fűvel- fával- bokorral (inkább a kisebb-nagyobb bokorféléket ajánljuk (Pl. mogyoró, buxus (puszpáng), néhány nagy árnyékot adó igénytelenebb, nem gyümölcsöző fával, rezgő nyár (Populus tremula), fűz (Salix Alba) juhar és platán félékkel az átláthatóság végett. A kerti ösvények között létesíthető kis fűszerkert a diákoknak, (akár név szerint, környezet ismert óra keretében gyakorlatias megoldás) Pl: metélőhagyma, menta, rozmaring, kakukkfű. Ezek a növények, mind viszonylag kevés szakértelmet, törődést kívánnak, de a tóközeli nedves, kissé vizenyős talajt kedvelik, vehemensen locsolni nem szükséges, azonban fontos, hogy melyiket ültetjük napra, vagy félárnyékba.

Megérkezés:

Az iskola alapvetően megközelíthető a majdan itt kialakítható tömegközlekedés által helyi-, vagy távolsági busszal. A messzebbről járó diákokat, a forgalomból kiállva az iskola parkoló területére fordulva 70 méter hosszú kétsávos szakaszon lehet biztonsággal az autóból kitenni. A személyzetnek és a tanároknak is van lehetősége autóval biztonságosan parkolni, akadálymentesen elindulni, a forgalomba állni. Az iskola parkolója ,minimum 52 db személyautónak ad kényelmes parkolási lehetőséget (kb. 3m es parkolási szélességekkel) ebből 6 db parkoló mozgássérültek részére kialakított. Kerékpárral is megközelíthető az épület, azonban szükséges az önkormányzati területen 2 sávos bicikliút kialakítása. A telken, a bejárat közelében a füves területek helyett alakítható ki kerékpártároló, vagy az épületeken belül az udvar területén.

Szállítmányozás:

Külön gondot fordítottunk az iskolába, be- és ki kerülő tárgyi eszközök termékek, élelmiszerek, vagy ezek hulladékainak kezelésére, folyamatos, akadálymentes és körforgás szerű ki- és beszállítására. Az időszakos és tanulással, szabadidő- vagy kulturális programokhoz (pl. színi előadás, koncert stb.) is biztosítottunk hátsó bejáratokat, melyek „backstage” szerűen működtethetők.

Védelem, védettség és szabadság az iskola területén történő mozgásban:

Az egész iskola -amint már írtam- egy „zárt” kör épületeiben, fizikálisan a világ felé. Az épületgyűrűt azonban körül kerüli egy 520 m kerületű futópálya és egy beszállító útvonal, ami a telekhatár (majdani kerítés) és az épület közti 6,5-7,5 m legkisebb térközű sávban húzódik. A futópálya tantermek ablakaiból, vagy a testnevelési tanári öltözőkből külön erre a célra nyitott ajtókon is megközelíthető, ellenőrizhető. Ha a futópályán a tanári öltözők közelében, vagy a tornateremben, belső kertben , esetleg valaki rosszul lenne, rövid úton eljuthat az orvosi szobába. Az iskola körül több fajta kör is futható: A külső nagykör, a rekortán felületű hosszú és feszes pálya. A félpályánál a futó szakasz kb. kétharmada a külső rekortán pályán tehető meg, egyharmada a belső kertben a portán keresztül futva, Itt a futótáv fele nagy körnek, de a láb kímélő futás nagyrésze profi futófelületen lehetséges. A „gyűrűkerttel és kerítéssel körülvett iskola, a portánál két kisebb kapuval lezárható, így ide illetéktelenek nyitáskor vagy a diákok hazajövetelénél nem juthatnak be. E két kiskapu, csak az iskolakör futásnál és a beszállításnál van nyitva.

Közlekedők: a kiírás szerintiek, 3-4 m szélesek, tűzszakaszokra bontottak, a vertikális közlekedők a folyosóktól elhatárolhatók. A rámpák dőlése 5-8-% között van az egész iskola területén.

Tantermek nagyrész világosak (a kiírás szerinti bevilágítási aránnyal), csak a számítástechnika terem sötétebb a többiekhez képest. Mindegyik tanteremhez járul mosdó.

Tornaterem : egy nagy csarnok felosztható kűzdőterekkel, a csatolt kűzdőtéri wc-kkel, melynek egyike mozgáskorlátozottakhoz idomul. A lelátók, meredekek, még osztott pályák esetén is nagyrészt láthatók a kapuk. A tornaszertárak osztottak, nagyajtósak, hogy a tornaszerek el- és elő rakodása gyors és hatékony legyen. A fejlesztő terem külön kis szertárat kapott.

Műhelyek. Összenyitható iparművészeti munkára alkalmas terek, melyek szülői látogatás esetén kiállítótérré alakíthatók, a raktárak hátulról rámpán tölthetők, méretük az 5-6 m-es faanyag hosszra van kalibrálva. A műhelytanárik, nyitottan terek a diákok számára, mint az többi óra tanári pihenőhelyiségei

Nyitás- zárás- üzembe helyezés

A nyitás a portán történik, a portánál el van helyezve a teljes iskola főkapcsolója, ahonnan az egész létesítmény áramtalanítható. Épületvillamossági kapcsolók és központok helye a helyszínrajzon szürke kék hálósraffozott mező. Ajánlott a kamerás figyelőrendszer legalább folyosónként 3 irányból a lépcsőknél, lifteknél, a kerítés mellet a futópályán, a műhelyekben, a külső sportpályáknál, az ebédlőben, az óratoronyból a kertet több irányból felvéve.

Kiürítés és biztonság

Tűz esetén a diákok a középső kertbe menekíthetők, a tűzivíz a halgazdaság és a tótulajdonos engedélyével a tóból nyerhető.

A bejárati barbakán (13. épület ) belmagassága 3,6 m, ami egy átlagos létrás tűzoltókocsinak enged bemenetelt. (3,4m magas)

Diákok. tanárok és személyzet által használt hasznos alapterület: 7460,81 + 3435,69 = 10896,5 m2

Épület építmény bruttó alapterület + szökőkút : 6912,65 + 110,21 = 7022,86 m2


Becsült építési költség 2022-ben:    7582,9m2 x 3,5 mFt = 26 540 150 000Ft (bruttó)

Alkotók: SZEG Építészműhely

Építészet: Szilágyi Szabolcs, Klein Judit

Talajmechanika: Csereklei János

Statika: Kozák Szabolcs

Épületgépészet: Petrekin Dávid

Épületvillamosság: SDesign Electric Kft. Sándor Dávid

Tűzvédelem: F.S.Z. Mérnökiroda Kft. Fenyvesi Zsolt

 

2022. augusztus 31., szerda

Egy szálláshely Balatonakaliban

 Az építtető édesapja az ófaluban született, azonban, a szinte rommá vált - az egykori szülői ház szomszédságában szert tett- régi porta helyreállítását már nem élhette meg. E porta hosszát tömegét egykori rangját akartuk megeleveníteni az új telken, ami az „újfaluban”, a sportpálya és az egykori ótemető szomszédságában található.


Az ingatlan frekventált helyen van. A Balaton, az ófalu- a vasútállomás közelsége, a főút és a Dörgicsei út közeli kereszteződése és Akali legnagyobb üzlete indokolja a turisztikai célú épület létesítését, beruházást. A ház hagyományos egytömegű-hosszú, magastetős jellegével, természetes anyagaival, színeivel, de újszerű kerti homlokzatával és impozáns belvilágával illeszkedik is, de egyben ki is válik a helyi építészeti miliőből. Az épületben öt lakás van. Kettő a földszinten akadály mentesítve, 3 a tetőtérben. Ide 2 db kétkarú lépcsőn lehet feljutni, melyek a ház tornácáról indulnak, és a gerinc alá érkeznek. A lépcsők pihenői alatt tűzifát lehet raktározni. A házhoz tartozik egy wellness rész és egy, ehhez kapcsolódó kis külső medence is. Elől parkoló várja az autóval érkezőket. Az épület ugyanúgy alkalmas családok fogadására, mint baráti társaságok szállásának biztosítására, házaspárok szabadidőtöltésére. A kertben az egyes lakások lakóinak közös időtöltésére is helyet szántunk tűzrakó hellyel, fákkal védett napozóterasszal.

Az egytraktusos, de erősen felosztott ház egyterű lakó és szabadidős egységekkel rendelkezik. Az apartmanok, előtér, étkező-konyha (-néha nappali-) és hálószoba-fürdőszoba egységekre oszthatók, csak a szükséges válaszfalakkal, bútorokkal. Minden lakás el van látva külön is működtethető gépészeti és elektromos hálózattal és berendezésekkel. A szálláshely igy télen és kisebb forgalom esetén is üzemeltethető, sőt a kandallós wellness rész miatt ekkor is élményt nyújt. A kerti használathoz tartozik egy akadálymentes „külső” mosdó, ami a ház földszintjén van, de a lakásoktól különállva épül. Míg a ház a kb. 6 m széles közösségi kert felé nyitott, addig a keleti oldalhatár felé hagyományosan zárt.

E szabadidős, de műszaki komplexum esti használatához lesz -egy hangulatos, egykori petróleumlámpás kerti borozást megidéző- nem hivalkodó, de szekcionált és mozgásérzékelős külső világítás.
































Tervezők: Szilágyi Szabolcs, Klein Judit

2022


Egy védett épület Varbócon

Az épületegyüttes a település központjában, a történeti településrészben helyezkedik el.



A telek lejtős, a talajvíz viszonylag magasan helyezkedik el, rétegvizek lehetségesek, a főépület déli oldalán (emelkedő oldalon) az épület alapozása és talajban lévő falai mögött torlaszvíz alakult ki. A talajban vízerek feltételezhetők, a lakóház északnyugati sarkában a pince aljzaton kimosódás formájában ez meg is jelenik. A főépület (lakóház) közel kelet-nyugati tengelyű, négy osztatú, a tornác északi tájolású. A házon belül a padló és padlásfödémek között szinteltérés van (50-52 cm). 
A lakóház eredetileg is puritán, egyszerű szerkezetű és felosztású, egyedüli díszítettséget az utcai homlokzati vakolathím és a tornác míves famunkája képviseli. A ház arányos, kompakt, jelen 21. századi igények szerint időszakos ottlakásra alkalmas.

Belső felosztása az idők folyamán nem sokat változott. Egyedül a körülbelül 80-as évek elejére tehető fürdőszobai silány válaszfalazás és lemezelt ajtók (1982-es alumínium kilinccsel) beépítése változtatta meg az alaprajzot és a ház használatát. A ház eredeti fűtő -sütő berendezése eltűnt, ám megmaradt a padláson egy húsfüstölő, aminek a kéménypillérét lecsonkították a tető héjazata alá, evvel a kéményt és a hozzá tartozó fűtő-sütő berendezés lehetőségét meg is szüntették.

A hagyományos- a házzal egynemű fűtő-sütő berendezések megszüntetésekor bekerültek az épületbe a szocialista időszakra és ettől a korszaktól máig jellemző „kocka-henger ” lemez szerkezetű idompréselt gépészeti elemek, sütő, mosogató, mosógép, villanybojler stb. és a műanyag-üveg kompozit homályos zuhanyzó is, -használatukkal jelentősen növelve a ház amúgy is magas belső víz és páratartalmát.

A szocialista időszak egyetlen elfogadható épített gépészeti technikai mementója a házban a jelenlegi fürdő- és hátsó szoba között- valószínűleg 1948 és 1972 között felépített cserépkályha. S talán a jelen használatba is bevonható felújítva a kályha mellett -mint fegyverhordozó- jelen lévő Wamsler lemezsparhelt .

Valahogy túlélte az enyészetet a tornácon improvizált (valószínűleg szélárnyékoló) deszkapalánk mögött megbúvó épített téglatűzhely.




Földszint


Padlás



Pince






















A közel elpusztult szép háromosztatú csűr, a házra majdnem merőleges észak-déli tengelyű.
Mészhabarcsos tégla-kő alapfalazatán hiányos és rovarkárosított, de még ma is monumentális - rangos ácsszerkezet nyugszik. Fa szerkezete a több évtizedes elhanyagoltságtól katasztrofális állapotban van.
Vázszerkezete tölgy, hagyományos ácskötésekkel összecsapozva, jellegzetes íves könyökfákkal merevítve. A fedélszék ugyancsak torokgerendás, mint a lakóházé. Héjazata egyszerű tetőlécezésre fektetett hornyolt cserepezés. Középső és észak-északnyugat ága szinte teljesen az enyészeté. Kivehető az északnyugati mállott alapfalazat közében az egykori pince, vagy verem.
Már csak 1/3-a- ¼ -e áll az épületnek.













Ez éppen elég volt egykori méretének, szerkezetének, részleteinek, felmérésére, dokumentálására. Ha jelen állapotban marad, további hónapjai meg vannak számlálva.




























A jelentős részben elpusztult csűrt a mai kor szellemében és használható funkcióval szükséges helyreállítani. Így marad életben, így lélegzik, így nem lesz konzerválva. Fontos, hogy küllemében, anyagában, karakterében tömegében és lehetőség szerint építészeti részleteiben csűr maradjon, akkor is ha belül funkcióváltozás történik. Az építtető a helyreállított csűrt kiegészítő lakóépületként tudja használni, a meglévő régi főépület mellet.



















FELELŐS KUTATÓK, TERVEZŐK, MŰVÉSZEK:

Szilágyi Szabolcs  okl. építész, belsőépítész tervezőművész

Szepesi Ákos okl. építészmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök

Mantuánó Tamás okl. statikus vezető tervező, tartószerkezeti szakértő

Papp László okl. faipari mérnök,
faanyagvédelmi-, faipari -és műemléki épületdiagnosztikai szakértő, faipari műszaki ellenőr és felelős műszaki vezető

Balogh Zsófia okl. restaurátor és faszobrász-restaurátor művész

Felmérést végezte : Lipták Zoltán okl. építészmérnök

TÁMOGATÓ:

Teleki László Alapítvány Népi Építészeti Programiroda

Szakmai mentor / kapcsolattartó:
Nagy József András építészmérnök

2022 augusztus