Szigliget Óvár
A tó és környező domborzatai a földtörténeti középkorban, pannon mészkövön jöttek létre. Későbbi vulkanikus tevékenység során alakultak ki szeretett északi part menti szőlőhegyeink, melynek feltörő magmájából, megkeményedve jöttek létre andezit és bazaltkúpjaink, többek közt a Badacsony és Szigliget is. Ezen egykori vulkánok mára már csak tanúi a kezdeti 700-1200 fokos lávakitöréseknek, melyeknek kb. 40 m vastag anyagába véstük bele e házat.
Az épület "belül nagyobb, mint kívül". A hegy lejtéséből adódik, hogy az utca felől az eresz, a bokánknál van, míg a Balaton felé 2 emeletnyi magasságot és szép kilátást tudtunk biztosítani. A ház hagyományos tömegű. Kis zamatot adtunk neki a lépcsőház "ablaktüskéjével", ahonnan szép kilátás nyílik a közeli kis templomra. Törekedtünk a hagyományos tájolásra, tömegre, azonban a ház anyagaiban, szellősségében, belső alakításában mai, napfényes, világos. A tető kissé szigorú, a helyi bazaltot, és bazalttufát idézi színében. Ezt a szigorúságot a világos vakolat és az ablakok oldják, a helyi növényzettel.

A telek, ahol építkeztünk
I. skicc
látványtervek
Tervezők: Építészet : Szilágyi Szabolcs, munkatárs : Szabó János
(SZEG Építészműhely)
Statika: Ionescu Cludius
Épületgépészet: Balla Júlia É-GÉTI Tervezési Bt.
Épületvillamosság: Sápi József Orfireusz Kft.
Generálkivitelezés: Epres Róbert
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése