Az építtető édesapja az ófaluban született, azonban, a szinte rommá vált - az egykori szülői ház szomszédságában szert tett- régi porta helyreállítását már nem élhette meg. E porta hosszát tömegét egykori rangját akartuk megeleveníteni az új telken, ami az „újfaluban”, a sportpálya és az egykori ótemető szomszédságában található.
Az ingatlan frekventált helyen van. A Balaton, az ófalu- a vasútállomás közelsége, a főút és a Dörgicsei út közeli kereszteződése és Akali legnagyobb üzlete indokolja a turisztikai célú épület létesítését, beruházást. A ház hagyományos egytömegű-hosszú, magastetős jellegével, természetes anyagaival, színeivel, de újszerű kerti homlokzatával és impozáns belvilágával illeszkedik is, de egyben ki is válik a helyi építészeti miliőből. Az épületben öt lakás van. Kettő a földszinten akadály mentesítve, 3 a tetőtérben. Ide 2 db kétkarú lépcsőn lehet feljutni, melyek a ház tornácáról indulnak, és a gerinc alá érkeznek. A lépcsők pihenői alatt tűzifát lehet raktározni. A házhoz tartozik egy wellness rész és egy, ehhez kapcsolódó kis külső medence is. Elől parkoló várja az autóval érkezőket. Az épület ugyanúgy alkalmas családok fogadására, mint baráti társaságok szállásának biztosítására, házaspárok szabadidőtöltésére. A kertben az egyes lakások lakóinak közös időtöltésére is helyet szántunk tűzrakó hellyel, fákkal védett napozóterasszal.
Az egytraktusos, de erősen felosztott ház egyterű lakó és szabadidős egységekkel rendelkezik. Az apartmanok, előtér, étkező-konyha (-néha nappali-) és hálószoba-fürdőszoba egységekre oszthatók, csak a szükséges válaszfalakkal, bútorokkal. Minden lakás el van látva külön is működtethető gépészeti és elektromos hálózattal és berendezésekkel. A szálláshely igy télen és kisebb forgalom esetén is üzemeltethető, sőt a kandallós wellness rész miatt ekkor is élményt nyújt. A kerti használathoz tartozik egy akadálymentes „külső” mosdó, ami a ház földszintjén van, de a lakásoktól különállva épül. Míg a ház a kb. 6 m széles közösségi kert felé nyitott, addig a keleti oldalhatár felé hagyományosan zárt.
E szabadidős, de műszaki komplexum esti használatához lesz -egy hangulatos, egykori petróleumlámpás kerti borozást megidéző- nem hivalkodó, de szekcionált és mozgásérzékelős külső világítás.
Tervezők: Szilágyi Szabolcs, Klein Judit
2022
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése